Kínai kutatók felfedezték, milyen mechanizmus lehet felelős a világűrben keringő műholdakra és az ott dolgozó űrhajósokra veszélyt jelentő, nagy energiájú elektronok gyorsításáért.

A Föld magnetoszférája folyamatosan fogja be a Napból érkező töltött részecskéket. A különböző energiájú részecskék alkotják a sugárzási zónákat, más néven van Allen-öveket. Ezek közül a külsőben (ami a felszín feletti 12 ezer kilométeres távolságtól 64 ezer kilométerig terjed) esnek csapdába a nagyenergiájú elektronok.

Napviharok alkalmával ezek száma a normál érték tízszeresét is elérheti, egy részük ki is szabadulhat a mágneses csapdából, nagy fenyegetést jelentve a Föld körül keringő űreszközökre. Energiájuk ugyanis elég nagy ahhoz, hogy áthatoljanak a műholdak védőpajzsain és mikroszkopikus elektromos kisüléseket okozzanak. Ha egy ilyen esemény a műhold kulcsfontosságú egységeiben történik, az könnyen az eszköz sérülésével. Ezért is illetik ezeket a nagyenergiájú elektronokat a "gyilkos" jelzővel.

2004. november 7-én a Nap egy nagy plazmafelhőt (Coronal Mass Ejection, koronakitörés) lövellt ki a Föld irányába. A jelenség oka a Nap mágneses terében fellépő instabilitás. A koronát nagy sebességgel elhagyó, és mágneses teret magával ragadó anyag lökéshullámot generál maga előtt. Amikor 2004 novemberében ennek a lökéshullámnak a frontja elérte a SOHO mesterséges holdat, a napszél (a Napból folyamatosan kiáramló részecskék) sebessége hirtelen 500 km/h-ról 700 km/h-ra ugrott.

Nem sokkal ezután a lökéshullám elérte a földi magnetoszférát is. A kettő kölcsönhatásának eredményeként egy 1200 km/s sebességgel haladó újabb lökésfront keletkezett 36 ezer kilométeres magasságban. Az ESA Cluster műholdjain működő RAPID (Research with Adaptive Particle Imaging Detectors) műszerek mérései szerint ugyanekkor a nagyenergiájú elektronok száma is növekedésnek indult a külső sugárzási övben.